Van egy Caesar Palace nevű kocsma Freisingben. Igen-igen erős költői túlzás Cézár palotájának nevezni, tekintve, hogy mekkora egy lebuj. A bejáratnál régi bakelit lemezek vannak a plafonra ragasztva dekoráció gyanánt, és az egésznek van egy igazi romkocsma hangulata. Természetesen "válogatott" törzsközönség látogatja. Innen jött hívás egy hűvös októberi éjszaka. Csak annyit mondtak, hogy taxi kell az egyik vendégnek. Amikor kiértem, látom ám, hogy valaki az ajtó mellett a földön ül, a falnak támasztva, erős kómában. A pali úgy nézett ki, mint egy hatalmas michelin-baba. Ilyen kövér embert én még élőben sose láttam. Szerintem simán ütötte a 170-180 kg-t. Nem öltözte túl az októberi 7 fokot, póló, farmer halászgatyó, papucs - szigorúan zokni nélkül. A zsíros, lenőtt, őszes-kócos haj és a sárgás-koszos több mint félcentis lábkörmök roppant vonzóvá tették. A sármos összhatást tovább fokozta a szexi ötnapos borosta és a fél méter átmérőjű sör-aura. A ruháján mindenütt ismeretlen eredetű nedves foltok - jobb azt nem tudni, honnan származnak. Időnként jóllakott óriáscsecsemő módjára büfizett egy hatalmasat, jelezve, hogy fincsi volt a sör. Az első gondolatom az volt: ugye nem???? Add Istenem, hogy ne... hogy ne ő legyen az én utasom....Az optimista hozzáállás fél siker, próbáltam reménnyel felvértezve bemenni a kocsmába, hátha csal a női megérzésem. ( nem csalt...)
-Jó estét! A taxi megérkezett...
-Az utas kint vár... (pultos:kaján vigyor...)
-Ó neeee...
-Ó dee...(kaján vigyor 2.0...)
-neee, ilyen nincs...
-Dede...
Kifelé menet arra gondoltam, keresni kellene valami nyugis munkát. Temetkezési vállalat?Állatkerti gondozó? Mondjuk... a medvéknél...?
Odakint a barátunk nem lett sokkal fittebb, még mindig a hangyákat számolta a járdán ücsörögve. Mondom neki, itt a taxi, fel kellene kelni a földről. 10 percig mantráztam neki, mire az agya feldolgozta az infót és mozdulni látszott. De korai volt az öröm. Olyan kövér volt, hogy nem tudott felállni. Bárhogy próbálta, nem sikerült. Én úgy gondoltam, hogy egy ekkora testet nem vagyok hajlandó emelni, bármilyen erős kislány is vagyok, nincs kedvem sérvet kapni, de különösebb kedvem sem volt ölelgetni, hogy talpra állítsam. Érezte, hogy taktikát kell váltani, simán nem fog menni. Megpróbált először négykézlábra gördülni. A koordinációs készségét erősen tompította az este folyamán benyakalt alkoholmennyiség. Úgy tervezte, hogy ha már négykézláb áll, onnan már felnyomja magát. Végül sikerült is kb. 15 perc alatt négykézlábra gurulni. Közben szurkolótábor is akadt: a kocsma közönsége egy emberként zsúfolódott a lépcső tetején, és szurkolt. A kórust én vezettem.
-Hajrá Hans!!! Nyomjad!! Megleszaz!!!!Mégegykicsit!!! Mindjártsikerül!!!
A küzdelmet erős hasprés kísérte és ennek folyományaként hatalmas pukik tarkították a műsort. Hiába na. Nem adják könnyen a győzelmet. Belekapaszkodott a szemetesbe, hogy felálljon, de az túl könnyű volt és azonnal eldőlt. Ahogy Hans is. Így hullott 20 perc munkája a porba...Ott voltunk, ahol a part szakad. Kitalálta, hogy majd fókajárásban elvonszolja magát a kocsiajtóig. El is kezdett hason csúszva araszolni, de a 3cm/ 10perc nagyon messze volt az olimpiai csúcstól. Fogyott a szurkolótábor, végül már csak én bíztattam. Végre nagy fetrengés közepette elért a taxi elejéhez, ott annyira kifáradt, hogy a keréknek támasztotta a hátát és úgy ült-feküdt tovább.
Kérdeztem, mi a további koncepció? Csak a vállát vonogatta.
Mint két mentőangyal, közeledett két fiatal egyetemista srác. Rögtön lecsaptam rájuk, remélve, hogy hátha ketten valahogy behajtogatják az autóba. Segítőkész gyerekek voltak, csak elég vékonykák. És ők se akartak sérvet kapni, úgyhogy sok gyakorlati segítséget ők sem jelentettek. Az egyik annyit tett, hogy kihívta a rendőrséget. Mondjuk ezt én is meg tudtam volna csinálni. Amíg a rendőrökre vártunk, a helyzet nem sokat változott. Sehogy nem tudta beküzdeni magát a taxiba. Ekkor már úgy kb. 40 perce kínlódtunk. Arra gondoltam, hogy még 20 perc és a Greenpeace is megjelenik, hogy visszagörgessék a tengerbe...Befutottak a rendőrök. Egy férfi és egy sovány szőke lányka. Gondoltam is, mit kezd egy 45 kilós nő itt?? Nem is igen tudták, mit is tehetnének, azon kívül, hogy mindenkinek felírják az adatait. Biztos ami biztos, erősítést hívtak. Abból baj nem lehet. Meg is érkezett a másik járőrkocsi, abban két markos legény. Mindjárt másként festett. Mostmár négyen tanakodtak a fickó felett. És négyen se csináltak semmit, inkább kihívták a mentőket.( vajon ők kit hívnak ki???) Nem igazán értettem, miért a mentőket, én javasoltam inkább a tűzoltókat. Azoknak van baltájuk, csapjuk ketté hosszában a pasit, mint a malacot szokták disznóvágáskor, aztán fele megy előre, fele hátra. Nem díjazták az ötletemet...sajnos a bajor rendőröknek - úgy tűnik - nincs humoruk...
Megjött a mentő is, kezdésnek betakargatták termotakaróval, hogy ne fázzon, de folyton leszedte magáról, és azon hőzöngött, hogy mindenki hagyja békén. A mentőknek se volt sok ötlete, azon kívül, amit mindenki tudott: itt nem maradhat. Végre aztán negyed óra tanácskozás után csak nekiugrottak és 3 rendőr meg a 3 mentős felemelték és nagy nehezen berakták a taxiba. Én kértem, hogy hátra, de szerintük, ha ott eldől, csak daru szedi ki, miután kibontották a taxi tetejét. Úgyhogy benyomták mellém előre. Jajj.... Tudtam én,hogy ez gázos lesz. Olyan kövér volt, hogy ráfolyt a sebváltóra. Még jó, hogy a taxi automata váltós, nem volt rá sok szükség. Kérdeztem a rendőröket, hogy mi lesz majd Neufahrnban, ahová viszem. Mert az egy dolog ugye, hogy itt hatan kapták fel, de ott egyedül leszek. Mit csináljak vele?? Az egyik rendőr zseniális ötlete volt, hogy ott is hívjam ki a rendőrséget... Ugye, hogy van alapja a rendőrvicceknek???
Egy életem, egy halálom, uccu elindultunk, majdcsak lesz valahogy. Teljesen az ablakhoz lapulva vezettem, annyi hely jutott, pedig a Mercim nem kicsi. Közben arra a megállapításra jutottam, hogy soha többé olyan utas, aki nem tud a saját lábán beszállni a kocsiba. Ehhez a kritériumhoz azóta is tartom magam. Végre megérkeztünk. A címet elnyögte nagy nehezen, ismertem is az utcát. Még a fuvart is kifizette. Próbáltam úgy megállni, hogy valamilyen tereptárgy legyen kézközelben, amihez odatámaszthatom. Egy szimpatikus STOP-tábla pont kapóra jött. Az volt a tervem, hogy a gravitáció erejét kihasználva kiszállunk, majd megkapaszkodik a táblában, én pedig hozok segítséget. Először úgy nézett ki, hogy minden flottul megy. 10 perc alatt sikerült kiszállni és elérni a táblához. Rátekertem a karját szorosan az oszlopra, és ha tudtam volna, még az ujjait is görcsre kötöm. Úgy tűnt, stabilan áll. Épp csak egy pillanatra fordultam el, amíg lezárom a kocsit, amikor a hátam mögül hatalmas tompa puffanást, csattanást hallottam. A talaj enyhén megremegett...Rosszat sejtve fordultam meg. Ilyen nincs....Már megint a földön feküdt, a hátán, mint egy kövér szarvasbogár, és kalimpált a kezével, lábával. Gyorsan megnéztem, hogy beverte-e a fejét, van-e vértócsa. Szerencsére nem volt sérülés. Elindultam a házhoz, ahol lakott, hogy jöjjön valaki segíteni a családból. Szerintem ők is érezték a földrengést vagy hallották a csattanást, mert egy fiatal fiúcska szaladt elém székkel (!??) a kezében. Vagy egyszerűen kifelé jövet felkapta az első útjába kerülő tárgyat, vagy... csak én nem értem a szék-koncepciót...
Vázoltam mi a helyzet, mondta, hogy innentől már átveszi. Mondtam, hogy maradok, segítek, de köszönte szépen, boldogul vele. Valószínűleg nem először csinálta. Még láttam a tükörből, hogy a székkel futkos körbe az apján. Én pedig, hogy feledjem azt a tényt, hogy az elmúlt két órában sem sokat kerestem, dudorászni kezdtem....lálálé-lálálálálé...veszélyes az út hazafelé...