Kezdődik a szombat este… Az imént szólt az egyik kollégám,hogy van egy magyar utasa, segíteni kell neki tolmácsolni. Odamentem a kocsihoz és a pasival elbeszélgetve kb. 2 perc után láttam,hogy pszichésen és mentálisan elég zavart.Sírásra görbült szájjal ismételgette,hogy hiányzik a felesége és Moosburgba akar menni. Hiába kérdezgettem,a címet azonban nem tudta megmondani. Csak furcsán nézett,majd közölte hogy szeret.(Hurrá...)Majd beült hozzám(Ettől nagyon boldog voltam ám...) és közölte, hogy vigyem haza Erdélybe. (jó kis fuvar....)Majd mondta a nevét, és hogy ő igazi tarpai kuruc gyerek. (Mi van Erdéllyel...???) Próbáltam megnyugtató, kedves hangon beszélni, és lehetőség szerint semmivel fel nem izgatni. Mint anno nevelőtanár koromban a lánykoliban...:-) Megkérdeztem,hogy bevett-e valamit. ( Naná, hogy be...) Azt mondta, nem...Majd közölte, hogy hiányzik a lánya és megint sírt. Majd megkérdezte,mit csináljon. Mondom menjél szépen haza...Hirtelen,megvilágosodottan kiugrott a kocsimból, és így kiáltott: igen, ezt kell tennem, vissza kell mennem az őshazába!!(Reszkess Etelköz....) Nyugodt hangon próbáltam meggyőzni,hogy komolyabb segítségre van szüksége. Hirtelen letérdelt a kocsi mellett a járdára és elénekelte a "serkenj fel kegyes nép" című dalt.Majd elrohant. Össze-vissza rohangált a vasútállomáson és látható volt,hogy nem sok hiányzik hozzá,hogy valakivel végzetes összetűzésbe keveredjen. Azt gondoltam,tenni kell valamit, ezért a következő fuvarom után a rendőrség felé fordultam. (Terézanyu szolgálatba helyezte magát…)Vázoltam, mi a helyzet, ki is küldtek kicsit később egy járőrkocsit, akik felrakták a moosburgi vonatra...